Ki kell fejleszteni a rádióvevőt magunkban, hogy rákapcsolódhassunk az örök szépség és tudás hullámhosszára, Isten természetére. Mindenki a boldogságra vágyik, de van-e boldog­ság személyesség nélkül? Lehetünk-e elragadtatottan szerelmesek, ha nincs szerelmünket kiváltó és viszonzó társunk, szerethetünk-e, ha nem tudjuk, kik vagyunk, ki szeret és kit? A világ legszentebb nyelve, a szanszkrit (déva-nágari), amikor Istenről beszél, többféle néven nevezi Őt. Nevezi Ísvarának, Legfelsőbb Irányítónak, Purusának, Teremtőnek, de amikor Isten legigazibb belső lényegét szerették volna az arhaikus kor ihletett szentjei megszólítani, Krisnának, a Mindenkit Vonzónak nevezték Őt. Úgy tapasztalták, hogy Isten az eredeti szép­ségnek, szeretetnek és tökéletes boldogságnak nem csupán forrása, hanem élvezője is, aki a lelkeket számtalan lenyűgöző transzcendentális tulajdonságával folyton maga felé vonzza.
A bhakti-jóga legmerészebb szentjei jutottak csupán azokba a magaslatokba, ahol az egyéni léleknek (átman) az Istennel való kapcsolatáról, a léleknek és Istennek egymás társaságából merített gyönyörűségéről hozhattak hírt. A lélek boldogságának forrása csak Isten és az ? birodalma lehet, hiszen ez eredeti otthona, valódi közege.