A Krisztusi tudatosság egy átfogó elnevezése annak a magas szintű állapotnak, az egyetemes szeretet tudatszintjének, amelyet számos hagyomány ismert a történelem során.
Krisztus ebben az értelemben nem a történelmi Jézus Krisztus, hanem az ő nevével fémjelzett fogalom: Isten tisztelete a Földön, melynek során egy nő vagy egy férfi tudata teljesen megvilágosodik. A Krisztusi tudatosság az a fajta magas szintű, valódi szeretet, amelyet az egyén képes aktívan használni, mindennap megnyilvánítani és áldozatokat hozni érte.
Gyönyörű Földünk és lakói számára egy isteni terv készült, mely Krisztus, Buddha – vagy használjunk bármilyen más fogalmat – tudatosságához vezet el bennünket, s ez a terv a férfi és a női princípium alkímiai egyensúlyba hozásáról szól, mely az emberiség számára egy nagy ugrás a tudatosságban. Ehhez égető szükség van a világunkat és önmagunkat behálózó negatív energiák, elavult viselkedési minták, függőségek, sérelmek, félelmek kitisztítására és elengedésére.
A Földön megszületett összes ember magában hordozza azt az energetikai mintát, mely lehetővé teszi a Krisztusi tudatosság kifejlesztését, ám ehhez a sejtjeink szintjéig ható fizikai és finomtesti változásokra van szükség, és nagy hasznát vehetjük a magas szintekről érkező útmutatásoknak és beavatásoknak, melyek a tudatosság megvalósítását segítik elő.
A Spirituális Hierarchia egyre intenzívebben igyekszik felgyorsítani az emberiség szellemi fejlődését. Ezt az érzékenyebbek úgy érzékelhetik, mintha a lehető leggyorsabb fejlődésre ösztönöznék őket. E törekvés célja az, hogy 2015-ig a lehető legtöbb ember tudatossági szintje megemelkedjen, így ezek az emberek a szeretet aktív erőit képviselhetik majd. Szerencsére 2012-ig bizonyos nagyon pozitív változások várhatók, és az emberiség sokféle módon kap támogatást, köztük a kapcsolódó témájú könyvekből, melyek erőteljes energiái és információi sajátos beavatásként, energiaportálként működnek az igazán elkötelezettek számára.
|