Hetedik fejezet

A meditáció elmélyítésének módjai

Az emberi természethez tartozik az élvezet keresése. Ha az ember nem kellemes élményként tekint a meditáció elé, ha nem szunik meg azt gondolni, hogy eroltetett fegyelmet követel, nem fejleszthet ki pozitív hozzáállást, mely nélkül pedig a mélyebb meditációt gátló számtalan féle-fajta ellenállás alakulhat ki. Éppen ezért az emlékezetünkbe kell vésnünk, hogy kétféle élvezet létezik: az izgalom élvezetei és a békesség élvezetei. Az izgalom élvezeteit mindenki jól ismeri: a szörf, a szex, a hegymászás, a finom étel ízlelése vagy az lsd bevétele mind az izgalom élve­zetét jelenti. Az efféle élvezetekben hegyek és völgyek vannak; az izgalom élvezetei felemel­nek, majd engednek alázuhanni, felvillanyoznak, majd lehangolnak, frissítenek és kimerítenek. Energiát használnak fel, és kimerültséget hagynak maguk után. Minél magasabb az izgalom csúcsa, annál mélyebb a hullámvölgy; felszállás, alázuhanás.

A békesség élvezete a mélyvízi búvárkodáshoz hasonlítható. Öt méterrel a felszín alatt már nincsenek viharos hullámok, és valódi bensoséges kapcsolat alakulhat ki a tenger szellemével. Egyedül a meditáció jelenti a békesség élvezetét. A meditációban nincsen lelkesültség és izga­tottság, csak nyugalom, mely nem hagy maga után lehangoltságot és kimerültséget. Várako­zással tekintsünk a meditáció elé, a meditáció élvezete elé minden nap, és lassan megszunik kényszeríto fegyelemnek lenni számunkra. Ekkor megtanuljuk, hogyan sodródjunk bele las­san, éppen úgy, ahogyan a mély álomba sodródunk bele, s a mélység felemelkedik, hogy találkozzon velünk, a magasságok aláereszkednek, hogy üdvözöljenek, s szabad madárként szárnyalhatunk ég és föld között.

Most pedig valami sajátságosabb dologról kell szólnunk. A meditáció elmélyítése érdekében elengedhetetlenül fontos ismerni azokat a módszereket, melyekben a tanítás és az útmutatás elérkezik hozzánk. A tanító számos módszert alkalmaz a tanuló irányítására. A tanulónak ma­gának is sokféle módszert kell alkalmaznia érzékeinek és elméjének irányítására. A leghe­lyesebb, ha a tanuló a tanító által alkalmazott eszközöket használja érzékeinek és elméjének irányítására, mert így fokozatosan felkészítheti elméjét a meditációra. A felkészítést többféle módon lehet megtenni. Az egyik az, hogy bizonyos cselekedetek, szavak, útmutatások vagy gondolatok, melyeket elégszer ismételünk ahhoz, hogy megváltoztassák tudattalan elménk teljes tartalmát, átformálják hajlamainkat, s így nagyobb kedvvel fogunk meditálni. E csele­kedetek végezhetok az érzékeken keresztül, oly módon, hogy nem totálisan vonjuk vissza az érzékeket a tárgyakról, mint ahogyan azt tesszük a meditációban, hanem csupán a meditációt támogató tárgyakra korlátozzuk a tapasztalásunkat. Itt ismét az ellenség baráttá változtatá­sának elvérol van szó. Ezek a bizonyos tárgyak lehetnek szavak, kántálások, képek, kon­centrációk, imák, rituálék, bármi. Valaki például a Govinda mantrát használja, míg másvalaki a Hari mantrát, megint másvalaki a Námah Sivája mantrát. A csoportos meditáció elott gyakran kerül sor közös kántálásra. Milyen okból? Mert ott, akkor, az összes résztvevo gondolata egy idea köré csoportosul, és a hangokon és a zenén keresztül teljesen elmerül benne. Az ismételt cselekvés az ideát és az adott hanggal összefüggésben álló pszichikus erot alámeríti a tudatos és tudattalan elmébe.

Mivel érzékeink természetes hajlamaik révén kifelé nyílnak, barátainkká tehetjük ezeket az ellenségeket. Éppen elég ideig vezettek félre bennünket, úgyhogy most mi fogjuk félrevezetni oket. Elme, szeretsz beszélni? Akkor hát beszélj; nem akadályozlak meg ebben. Ám hadd csatlakozzak a játékhoz, és kössünk kompromisszumot: te szeretsz beszélni, én pedig szere­tem a mélyebb gondolatot, tehát mélyebb gondolatot adok neked, te pedig elbeszéled, elénekled azt. Így jön létre a kántálás. Kezek, szerettek mozogni, szerettek markolni és mozogni? Adok nektek egy tárgyat, a dzsapa-malát, gyöngyöket, hogy számolhasd a mant­rák recitálását. Elme szeretsz vízre és lángokra gondolni? Akkor változtassuk meg a „láng” jelentését, s ahelyett, hogy kimondanád a „láng” szót, tegyük azt a meditációba áradó fény szimbólumává. Tekintsünk a lángra; üljünk, és bámuljuk azt, és engedjük, hogy koncent­rációvá váljon. Néhányan szeretnek a lángra költoi és ihletett környezetben gondolni, így az oltárukká válik. Mindezek gyengéd módjai annak, hogyan terelhetjük az érzékeket anélkül, hogy ellenállást mutatnának.

A kántálás esetében néhány mantrát együttesen is elmondhatunk, engedjük, hogy ajkaink elénekeljék, szívjuk magunkba mások hangját, s hallgassuk saját hangunkat önmagunkban. Hadd énekelje a szánk a mantrát, hadd ismételje ugyanazt a gondolatot újra meg újra. Lassan engedjük, hogy a kántálás lágyabbá váljon, s ez majd elvezet bennünket a meditáció csön­dességébe. Némely elme nem reagál a kántálásra, az o számukra léteznek más módszerek. A tanító mintha egy hegycsúcson állna, s onnan fentrol maga elott látja az összes felfelé vezeto erdei csapást és ösvényt, és onnan figyeli azokat, akik felfelé tartanak a csapások valame­lyikén. Feladata segíteni valamennyit saját ösvényén, anélkül, hogy a felfelé tartók utalgat­nának egymásra, vagy vitába keverednének egymással az általuk járt, vagy a számukra kijelölt csapás helyességét illetoen. A tanító az egyik tanulót a kántálás ösvényén viszi keresz­tül, a másikat a fény ösvényén, a harmadikat egy rituálén, a negyediket a tudományén. Ám mivel az embernek senki más ösvényére nincs szüksége, csakis a sajátjáéra, a többit kerülnie kell, kerülot kell tennie, és saját ösvényét járnia. Kántáljon, ne kántáljon… az imádságot végezze az oltárnál, ne végezze az oltárnál… énekeljen, ne énekeljen… koncentráljon a lángra, ne koncentráljon a lángra… alkalmazzon tudományos, racionális módszert, használja az intuíciót. Ami mások számára ellentmondásnak tunik, az a csúcson álló tanítónak a hegy megmászásának egy további lehetoségét jelenti.

A meditáció támogatásának számos módszere létezik:

• Személyes, privát meditáció saját meditációs helyünkön, meghatározott idopontban.
• Meditáció a családdal.
• Meditáció rokonlelku emberek egy csoportjával, de nem ugyanazon a helyen. Mond­juk hat ember megegyezik egymás között, hogy ugyanabban az idopontban leülnek meditálni, mindenki a saját otthonában.
• Közös meditáció egy csoporttal együttesen, ám a tanító nélkül.
• Közös meditáció egy csoporttal a tanító vezetésével.
• Személy és személy közötti meditáció a tanító jelenlétében.

Egy megfelelo módon beavatott tanító tudja, hogy a tanuló meditál-e a megadott idoben, vagy sem, mert érzékeny a csendes, szupertudatos gondolat bizonyos energiamezejére, melyet az emberek a meditáció alatt hoznak létre. Abban az idoben o is imát küld guru-vonalán keresztül Istenhez, hogy segítse és vezérelje a tanulót. A jóga tradícióban közismert tény, hogy a tanító akár a messze távolból is felrázhatja a tanítványt, ha az a veszély fenyegeti, hogy elmulasztja a meditáció idopontját.

Amikor az ember egymagában meditál, megtanul teljesen önmagától függeni, anélkül medi­tálni, hogy bármiféle pszichológiai támogatást keresne, és ez megerosíti ot. Ez volna a termé­szetes folyamat. Amikor a családdal meditálunk, a család kollektív karmája és csoportos szamszkárája együttesen tisztul meg, s az egész család egy irányba halad, osztozva a létrehozott szeretet-mezoben. Ha férj és feleség együtt meditál, vagy akár ha külön-külön, de mindketten meditálnak, egymással való kapcsolatuk feltétlenül javulni fog, mert a meditáció alatt számos apró, kölcsönös blokádjuk megszunik; és a kapcsolatukat terhelo szennyezo­dések megtisztulnak. A meditáció után egymáshoz intézett szavaik és hangjuk lágyabb lesz, és pozitívabban közelednek egymáshoz. A gyermekek már korán megtanulhatnak meditálni szüleikkel. Ha egyszer megtanulták élvezni a meditációt, a gyakorlat alkalmazható lesz meg­nyugtatásukra, amikor túlzottan izgatottak, és megértik annyira a meditáció fontosságát, hogy ne zavarják a szülok saját elmélyülését. A meditáció elmélyítését illetoen semmi sem hason­lítható ahhoz, amikor az egész család meditáción alapulóvá válik, nem csupán azért, mert ekkor az egész család kollektív tudata együttesen muködik, hanem mert így a meditáció és a családi élet között fellépo számos konfliktust enyhíteni lehet.

Ugyanez a csoporttudat-elv vonatkozik a csoportos meditációkra. Amikor emberek együtt meditálnak, energiamezot hoznak létre, minden résztvevo támogatja a többieket. Az efféle csoportos meditációk idopontját illetoen a résztvevok megegyezhetnek egymás között, vagy követhetik a tanító tanácsát. Ilyenképpen az ember mások javát szem elott tartva megtanul­hatja feladni egyéni szabadságát, hogy csatlakozzon hozzájuk abban, amit a keresztények a „Krisztus-tudat tagjaivá válásnak” neveznek. A Guru Szellem gyakran meghaladja az ido és tér korlátait, hogy a csoport tudatosságának segítségére siessen. Ez is olyan pontot képvisel, ahol a „szentek beavatkozása” keresztény kifejezés, vagy a „guru kegyelme” jóga meghatáro­zás értelmet nyer.

A csoportos meditációban nem pusztán a tudat egységének alapelve valósul meg, hanem amikor a csoport efféle meditációt végez a tanító jelenlétében, két további dolog történik. A guru nyugodt és meditáción alapuló hangon vezeti a csoportot, mert saját meditációjának mélységébol szólal meg. Ha a tanító nem tud meditációba mélyülni, mielott vezetni kezdené a csoportot, nem megfelelo tanító. Egy szakavatott tanár hangja és nyugodt magatartása azonban a percepció szintjén, a szemen és a fülön keresztül segíti a tanulót. Csendes békes­sége megnyugtatja a lelket. Egy megfeleloen beavatott tanár azonkívül az ember elméjének határait érinti, hogy gyengéden a békesség, a mélyebb meditáció felé irányítsa. A személy és személy közötti meditáció esetében is ugyanez történik.

A tanítóval történo személy és személy közötti meditáció során a tanuló meditációs gyakorla­tának megfelelo speciális technikát ad át a tanító, és az elmét segíti e speciális technika töké­letes elsajátításában. A tanítóval együtt végzett személyes vagy csoportos meditáció után azt vesszük észre, hogy a tanítványok halkan, lágyan beszélnek, magatartásuk jóindulatú és sze­líd, mert az elme lecsendesülésével a hangos beszédre irányuló vágyak elenyésznek, és meg­szunik a kívánság, hogy az ember minden belso ingerültséget a felszínre hozzon. Ahol ren­delkezésre áll a tanító, tanácsos, hogy a csoport heti egyszer közös meditációt végezzen vele.

Most pedig beszéljünk a csoport nélkül végzett egyéni gyakorlásról. Az elorehaladás módjai az alábbi kategóriák alá sorolhatók be:

• gyakorlás,
• módszer,
• szahadzsa (természetesség, spontanitás),
• beavatás.

A legtöbb kezdo leül reggel meditálni, mondjuk tizenöt percre. Ám valójában nem meditálnak végig ama tizenöt perc alatt, a valódi elmélyülés inkább talán két percig ha tart. Az ido fenn­maradó részében, repülogépen szárnyalnak, lepkéket kergetnek, lovagolnak, síelnek, tor­harcot vívnak barátaikkal, vagy vitáznak a tanítóval. Mindez általános jelenség, és korábban már szóltunk azon módszerekrol, melyekkel megelozheto a gondolatok csapongása. A kö­vetkezoképpen kell eljutni ehhez a folyamathoz: egy magas szinten képzett tanító számos technikát ismer; valójában valamennyi meditációs iskola technikáiban jártasnak kellene lennie. Akár többféle meditáción is keresztülvezetheti a csoportot, hogy demonstrálja, milyen széles köru a jóga tudománya. Ám a következoket fogja nyomatékosan ajánlani:

• csak egyfajta módszert alkalmazz,
• következetesen,
• pontosan,
• rendszeresen,
• mély koncentrációval,
• türelmesen,
• hosszú idon keresztül.

Ha húsz percre ülsz le meditálni, ám ebbol valójában csak két percet töltesz meditációval, fokozatosan növeld a valódi meditáció idotartamát alkalomról alkalomra mondjuk kettorol három, négy vagy öt percre.

Fokozatosan nyújtsd meg a meditációs pózban töltött idot tizenötrol húsz-huszonöt percre és így tovább. Növeld meditálásod suruségét. Ha eddig egyszer ültél le meditálni, mostantól ülj le kétszer, a megfelelo idoben; azaz egy kijelölt idopontban, ha lehetséges, kivéve, ha beteg­ség, utazás vagy egy kisgyermek jelenléte ténylegesen megakadályozza. Maradj hu a gyakor­láshoz.

Bármikor és bármennyi idore ülsz le meditálni, tanuld meg elmélyíteni a meditációt. Minél többet gyakorolsz, minél hosszabban gyakorolsz, annál jobban mélyül majd a meditációd. A gyakorláson keresztül fokozatosan elérsz egy pontot, egy fennsíkot, mely természetes talajoddá válik. Ha nehézségek adódnak az egyik síkról a másik síkra való felemelkedésben, a tanító tanácsát kell követni. Ha elértél egy bizonyos fennsíkot, mindig fennáll a veszélye annak, hogy visszacsúszol. Légy türelmes, ha úgy érzed, hogy kezdesz visszafelé csúszni, és folytasd a gyakorlást, és egy hét vagy egy hónap múltán ismét elkezdesz majd felfelé haladni. Amíg el nem éred, hogy többé már egyáltalán nem csúszol vissza, folytasd ugyanazt a gyakorlatot. Azután már természetesnek veszed azt a fennsíkot, minden erofeszítés nélkül éred el azt, és arról a pontról igyekszel majd tovább felfelé, és ismét ugyanazon a folyamaton mész majd keresztül; igyekszel legyozni a nehézségeket, visszacsúszol, felfelé mászol, míg a második szint szilárddá nem válik alattad.

Nem fontos minden lépésnél külön magasszintu módszerrel dolgozni, lényegesebb, hogy a tanító által kijelölt módszerrel haladj, és megtanuld tökéletesen végezni. Az elorehaladás legnagyobb akadálya a türelmetlenség. Sok ember mondta már Gurudévámnak, „Úgy látszik, egy lépést sem teszek elore, úgy látszik nem jutok sehová sem.” O pedig azt kérdezi, „Mit vártál, hová fogsz eljutni? Mit vártál, mi fog történni?” Ha az ember elvárásokkal élt, akkor nem meditált. Miután ismételten elhangzottak ezek a kérdések egy bizonyos csoporttól, megkérdezte a csoport egy tagját, „Mióta meditálsz?” „Úgy hat hónapja” – hangzott a válasz. „Mennyi idore ülsz le meditálni?” „Huszonöt percre.” „Sikerül nyugodtan ülnöd?” „Igen, azt hiszem.” Gurudéva azt mondta, „Hát ez nagyszeru. Gondoltad-e volna hat hónappal ezelott, hogy nyugodtan fogsz ülni huszonöt percig? Miért gondolod, hogy nem haladsz elore?” Egy sajátos módszer elsajátításának mértékét a következok alapján lehet megítélni:

1. Nyugodtan tudok ülni, és élvezem az ülést, amit kezdetben nem tudtam megtenni.
2. Amikor nyugodtan ülök, testem, elmém és idegeim ellazultak.
3. Egyre kevesebb véletlenszeru gondolat, ábránd vagy hamis vízió merül fel elmémben.
4. Amikor ezek a gondolatok stb. felmerülnek, egyre kevesebb ideig tartanak, és intenzi­tásuk is gyengébb.
5. Az elme egyre hosszabb és hosszabb ideig mentes tolük – eloször még nem órákban, hanem csupán percekben mérve.
6. Következésképpen az elcsendesültség és nyugalom érzése tölt el:
   • a meditáció alatt, és
   • miután felálltam a meditációból.
7. Miután felálltam a meditációból, egyre mélyebb a nyugalom és békesség érzése, csak­úgy, mint a lélegzésemet és a mantra ismétlését illeto tudatosságom, azon kívül ez az állapot egyre hosszabban kitart napi tevékenységeim során.
8. Sokkal gyorsabban elérek egy bizonyos fennsíkot, mint azelott.
9. Napi tevékenységeim során vágyakozom arra, hogy gyakrabban térjek vissza a meditációhoz.
10. Napi tevékenységeim során a légzésemet illeto tudatosságom, a mantra és a meditá­ción alapuló állapot, vagy egyszeruen csak belso egyensúlyom és nyugalmam gyakran visszatér hozzám.
11. A tanító jelenlétében megtapasztalt mélységet kezdem érinteni akkor is, ha egyedül meditálok, eloször csak fokozatosan, majd késedelem nélkül.
12. Amint meditációm mélysége növekszik, bizonyos vezetésben részesülök békésebb személyes kapcsolatok kialakítását illetoen. A moralitással, az eroszakkal, az eroszak­mentességgel, az étrenddel és az élet más területeivel kapcsolatos elgondolásaim vál­toznak. Az apró gondok nem nyugtalanítanak, nem ragadtatom el magam a kis sikereken, teljesítményeken és nyereségeken, és a kudarcok miatt sem vagyok olyan gyakran lehangolt, mint azelott.